Vanó Sándor értékelte a megyei válogatott szereplését.

2017. december. 23., 18:20   |    

Vanó Sándor értékelte a megyei válogatott szereplését.

A Bács-Kiskun Megyei Amatőr Válogatott értékelése

Az értékelést egy személyes dologgal kezdem. Számomra megtisztelő, hogy 2013 óta lehetek a Bács - Kiskun Megyei Amatőr Válogatott kapitánya. Ez egy igen érdekes edzői feladat, mert más attitűddel, más megközelítéssel kell felkészíteni a játékosokat, mint egy klubcsapatnál.

Az elsődleges cél, az eredményes szereplés mellett fontos, hogy a játékosok jól érezzék magukat a csapatban a pályán is és a pályán kívül is, élvezzék ki a válogatottság minden percét.

Érezzék annak rangját és - bár a szezon végén vagyunk – legyenek éhesek a sikerre, játsszanak felszabadultan, elfelejtve az „agyontaktikázást”.

Úgy érzem az utóbbi két évben olyan játékosokat sikerült beválogatni, akik kiválóan megfeleltek a fenti elvárásoknak.

Az elmúlt másfél évben több, különböző osztályú bajnoki mérkőzést sikerült megnéznem és ennek köszönhetően még nagyobb rálátással tudtam kialakítani a 2017. évi válogatott keretet. A keret kialakításakor sokat segített a játékosaikról megkérdezett edzők nagyon pozitív hozzáállása. Meg tudtuk beszélni a válogatott jelölt játékosok erényeit, esetleges hiányosságait és nem utolsó sorban az emberi tulajdonságait.  Az így kapott kép és a bajnoki szezonban mutatott játék alapján alakult ki a 26 játékosból álló bő keret.  Tudom, voltak, akiknek tetszett és voltak, akiknek kevésbé tetszett, hogy a keretbe Megyei II. osztályban játszó labdarúgók is meghívást kaptak. Vallom, hogy elsődleges milyen teljesítményt nyújt a játékos és másodlagos, melyik osztályban. 

Az UEFA versenykiírásának megfelelően a csoportmérkőzéseken egy napra csak ugyanaz a 18 játékos volt nevezhető. Kérésemre a megyei igazgatóság lehetőséget adott, hogy 22 játékossal utazzunk a gyulai regionális megmérettetésre.  A játékosok korrekt hozzáállását jellemzi, hogy mind a 22 játékos vállalta, hogy akkor is utazik, ha valamelyik napon nem tud pályára lépni.

A Békéscsabán lejátszott 4 mérkőzésünkből hármat megnyertünk és egy mérkőzésen pedig döntetlent játszottunk.

Így csoportelsőként jutottunk be az országos döntőbe. A versenykiírás szerint ide már csak ugyanazt a 18 játékost lehetett nevezni, mindkét mérkőzésre.

Az eredmények már ismertek, így azt nem részletezem. A lényeg, hogy Bács-Kiskun Megye Amatőr Válogatottja (az ismert tizenegyes párbajt követően) veretlenül, az ezüstérmet szerezte meg!

Erre a szép sikerre büszkék vagyunk: játékosok, stábtagok egyaránt! De büszkék lehetnek (és kérem, hogy legyenek is!) azok az egyesületi edzők, vezetők, akik az éves munkájukkal segítették a válogatottba bekerült játékosaikat.  Ez a szép eredmény egy közös munka gyümölcse.

 

Néhány gondolat a főszereplőkről, a játékosokról

 

Urlauber István és Eifert János:
Ragyogó adottságokkal rendelkező kapusok, akik nem csak játéktudásukat, hanem sportemberi mivoltukat is bizonyították. Végig sportszerűen segítették egymást.

S. Juhász Tamás:
Harcosan, győzelemre játszott az egész tornán. Annyira akarta a sikert, hogy időnként figyelmeztetni kell arra, hogy a védő feladata az elsődleges. Megbízható teljesítményt nyújtott.

Nasz Balázs:
Jó döntésnek bizonyult a beválogatása. Jól játszott és a jó hangulat megteremtésében is kivette a részét.

Rozsi Dominik:
Fiatal kora ellenére, éretten és nagyon fegyelmezetten játszott. Erőssége volt a csapatnak. Ha mer egy kicsit vagányabb lenni, szép jövő állhat előtte. Sajnálatos volt a sérülése.

Princz Gilbert:
Számára egy szokatlanabb poszton játszott, végig megbízhatóan. Néha előjött a „csikó vére”, olyankor feladatát el-elfelejtve rohamozott előre. Jó csapat ember volt a pályán is és azon kívül is.

Valkai Tamás:
Nagyvonalúan, magabiztosan játszott, megélve a labdarúgás minden gyönyörét és bánatát. Jól összefogta a hátsó négyest, tartást adott a védelemnek.

Varga Milán:
Amikor pályára lépett küzdött, hajtott, védőként is, szélső középpályásként is megállta a helyét.  Egy csoportmérkőzésen láttam jelét, mintha elfáradt volna. Bebizonyította, hogy a szűkebb keretben is helye volt.

Dostyicza Dániel:
Hozta a megalkuvást nem tűrő, szokásosan harcos játékát.  Igazi csapat ember és jó játékos. Nem véletlenül került be immáron többedik évben a válogatottba.

Hegedűs Edvin:
Érdekes játékos egyéniség. Sokat tud a labdarúgásból, de csak annyit hoz ki magából, a mennyire a rábízott feladat megoldásához kell. Azt viszont hiba nélkül megoldja. Ha a mérkőzéseken egy picit emelkedne a pulzusszáma még jobb lenne.

Kitl Zoltán:
Játékban és a pályán kívül is megtett mindent a közös sikerért. Meghatározó tagja volt a válogatottnak. Nagyon sajnálom a sérülését. Meggyőződésem, ha nem sérül meg, megnyerjük a döntőt.

Kohány Balázs:
Hozta a szokásos megbízható jó játékát. A mérkőzéseken rengeteg labdát szerzett, hasznosan focizott.  A pályán kívül is igazi csapatember.

Palásti Sándor:
Évek óta tagja és csapatkapitánya a válogatottnak. Nagyszerűen játszott, játéka minden mérkőzésen élményszámba ment. Élvezte a játékot. Igazi karmestere volt a válogatottnak. Nálam ő volt a legjobb.

Nádudvari Alex:
Az a típusú játékos, aki nem baj, ha időben felismeri, hogy a „kevesebb, néha több”. Egy mérkőzés kivételével végig jól játszott. Remélem, hogy a különdíját helyén tudja kezelni. Kívánom, hogy érje el célját: legyen profi játékos!

Juhász Miklós:
Játékával, hozzáállásával meghálálta a bizalmat. Végig lendületesen, hasznosan játszott.  Alapemberévé vált a válogatottnak. Intelligens, hasznosan futballozó játékos.

Káli Tibor:
A házi gólkirályunk!  Üde színfoltja volt a válogatottnak.  Igazi jó hangulatot teremtett a pályán is, az öltözőben is és a szabadidős összetartásokon is. Bebizonyította, hogy nélküle nem kerek a válogatott! Végig jól és eredményesen játszott.

Kohány Gábor:
Feladata elsősorban a labda megtartása volt, olyan center poszton, ahol sokszor 2-3 védővel kellett „birkóznia”. Ezt a feladatot maradéktalanul megoldotta és nem véletlen, hogy évek óta tagja a válogatottnak. Bár nem a legfiatalabbak közé tartozik, ma is profi módon áll a labdarúgáshoz.

Máruska Vitalij:
Harcos, átlagon felüli gyorsasággal rendelkező játékos. Minden mérkőzésen megkeserítette a védők sorsát. A torna végére kissé elfáradt. Rá is azt tudom mondani, hogy élt a lehetőséggel és meghálálta a bizalmat.

Tóth Roland:
Joggal került a keretbe. Sajnos, amikor pályára lépett, nem tudta hozni a valós tudását.  Ez talán a fiatal korának tudható be. Számára egy új közegbe, új csapatba talán nehezebb volt a beilleszkedés.  Biztos vagyok benne, hogy fog Ő még bizonyítani.

Gavula-Recte Mikula Levente:
Őt ma is meghívnám a keretbe. Lendületes, váratlan megoldásokra képes játékos. Fizikálisan talán van némi lemaradása, de ezt majd pótolja.

Sudár Csaba:
Fiatal korából adódóan, kissé visszahúzódó. Jó képességű játékos, akinek több vagánysággal kell felvérteződnie. El kell hinnie, hogy a mérkőzéseken is meg tudja azt csinálni, amit az edzéséken. A jövő embere lehet. Akik vele azonos poszton játszanak, pillanatnyilag előtte járnak, de méltó a válogatottságra.

Erős Gergő:
Lendületes, jó értelembe véve agresszív támadó.  A csoportmérkőzések egybeestek az egyesületének kirándulásával. Ő a csapatával szeretett volna lenni és én ezt tiszteletben tartottam. Csak olyan játékosokat tudtunk benevezni és elvinni a tornára, akik „együtt lélegeznek” a csapattal.

Sajnos Molnár Tamás, Szabó Szilárd, Lógó Zsolt és Nyerges Zoltán sérülés, illetve munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudtak velünk lenni.

A stáb tagjai voltak: 

Losonczy László MLSZ BKMI igazgató - a küldöttség vezetője
Kerpics Ferenc - technikai vezető
Tóth Péter – kapusedző (kapusként került a keretbe, de kérésére a két tehetséges fiatalt inkább edzőként segítette, példás módon)
Nyitray András - kommunikációs munkatárs
Péter Győző János – masszőr

(Itt szeretném megjegyezni, hogy a korábbi évek asszisztens edzője, Kemenes György nem lehetett velünk, mert edzői munkáját Pest megyében végzi.)

A stáb minden tagja a csapat kéréseit teljesítve, nagy odaadással dolgozott a közös célért, a sikeres szerepléséért. Köszönöm a játékosok nagyszerű szereplését, a stáb megtisztelő munkáját! Külön köszönöm azt a példamutató toleranciát, amivel kezelték a rendezés hiányosságait.

Köszönjük az MLSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának erkölcsi és anyagi támogatását, nagyra értékelve, hogy minden kérésünket teljesítve segítették a Bács-Kiskun Megyei Amatőr Válogatottat.

Tisztelettel köszönjük a sportbarátok, szurkolók érdeklődését, biztatását, jókívánságait és gratulációit!

Győr-Moson-Sopron megye válogatottjának eredményes szereplést kívánok a nemzetközi porondon!

Boldog Karácsonyt és sikeres 2018. évet kívánok! Mielőbbi gyógyulást a sérültjeinknek!

                                                           Vanó Sándor
                                                   a csapat vezetőedzője


További hírek

Szponzorok