9. helyen végzett a megyei játékvezetői válogatott a Sípmester Fesztiválon.

2016. január. 11., 14:14   |    

9. helyen végzett a megyei játékvezetői válogatott a Sípmester Fesztiválon.

2016. január 09-10-én Kaposváron került megrendezésre a XI. Országos Sípmester Fesztivál, ahol mind a 20 megye, köztük Bács-Kiskun megye játékvezetői is képviseltették magukat.

Idén a kiírás szerint nem lehetett nevezni azokat a játékvezetőket, akik bármilyen osztályban érvényes igazolással rendelkeztek, így az előző évekhez képest jelentősen átalakult keretünk.

Pozitívum, hogy a meghívott játékvezetők lelkesedésükkel, példás hozzáállásukkal az elmúlt 3 év legjobb eredményét érték el az idei 9. helyezéssel, ami a kiváló csapatszellemnek volt köszönhető.

A csoportmérkőzések folyamán Békés megyétől 3-0-ás vereséget szenvedtünk, majd az örök rivális Pest megyét 2-1 arányban múltuk felül. Sajnos Baranya megyétől egy kiegyenlített mérkőzésen az utolsó percekben 3-1-es vereséget szenvedtünk, így Jász-Nagykun Szolnok megye elleni 2-0-ás győzelmünk azt jelentette, hogy csoportunkban a harmadik helyen végeztünk, és vasárnap a 9-12. helyért játszhattunk tovább. Az esti gálavacsorát követően csapatunk "kipihenve" folytatta szereplését vasárnap, ahol a házigazda Somogy megye együttesét 6-0 arányban múltuk felül, majd a tavalyi bajnok Borsod megyét győztük le 1-1-es végeredmény után büntetőkkel, így megnyertük az alsóházi "minibajnokságot".

Köszönjük a Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság segítségét, és a Somogy megyei JB kiváló szervezését.

Bács-Kiskun - Sípmester Fesztivál

Csapatunk tagjai: Játékosok: Antal Péter Baráth Gábor Béleczki László Berger Tibor Bornemissza Norbert Bosnyák Sándor Garai Péter Kaszala Mihály Markó László Polyák Attila Szvetnyik Bence Topálszki Szabin Váczi  Zoltán Csapatvezetők: Fazekas János Harsányi József Holczimmer Andor

További hírek

Szponzorok